A könyvelő legfontosabb feladata szerintem a hatóságok felé történő adatszolgáltatás. Ezt a vonatkozó törvények alapján és előírt módon illetve adattartalommal kell elvégeznie. Ez azt jelenti pontosan, hogy el kell készítenie valamint be kell nyújtania az előírt bevallásokat. Az adatokból az adóhatóság természetesen látja, hogy a vállalkozásnak mennyi adót és járulékot kell befizetnie. Azokból pedig nem okvetlen fogja látni, hogy melyik partner mennyivel tartozik a cégnek, vagy azt, hogy melyik számlánk nincs még kifizetve. A könyvelő részéről javasolt, hogy magyarázza el azt is, a könyvelésen túl milyen egyéb nyilvántartásokat (vevői, szállítói, pénzügyi, stb.) szükséges még egy vállalkozásnak vezetnie, melyek meglétét törvény ugyan nem írja elő, viszont szükségesek a vállalkozás működésének áttekintéséhez.A szakma talán legnagyobb előnye, hogy a gazdasági szakközépiskola elvégzése után munkába is állhatunk, fontos azonban tudnunk, hogy a felelősségteljes feladatok ellátásához OKJ-s mérlegképes könyvelői végzettség szükséges. https://interport.hu/
A könyvelő fontos feladata
admin
2020-02-01 Nincs hozzászólás