Többször hallani a médiában olyan közlekedési balesettel kapcsolatos történeteket, melyek Amerikában történtek és amelyek végén bár nagyon kicsinek tűnt itthoni viszonylatban mesésnek hangzó kártérítést fizettek ki. Talán úgy is gondoljuk, hogy ez csak mese és ámítás, pedig Magyarországon is lehetőség van a közlekedési balesetek után kártérítést igényelni. Ha pontosak akarunk lenni, akkor úgy kell fogalmazni, hogy egy közlekedési baleset minden sérültje kaphat kártérítést, kivéve azt, aki a balesetet okozta. Ennek tudatában tehát akkor is számíthatunk baleseti kártérítésre, ha a balesetet okozó gépjármű utasai voltunk. Kártérítési igényt mindig nyújtsunk be, hiszen a legkisebb csontrepedésnél is komoly összegre lehetünk jogosultak és valljuk be, egy komoly közlekedési balesetnél nem ritka, hogy csont törik, vagy belső sérülés lesz. A kártérítés benyújtását azonban jobb ha szakemberre bízzuk, hiszen így lehetünk biztosak abban, hogy a legmagasabb kártérítési összeget kaphatjuk meg a baleseti kártérítési folyamat végén.
Baleseti kártérítés profikkal
admin
2015-07-12 Nincs hozzászólás