Mióta a hagyományos UV lámpák mellett a LED lámpák is megjelentek a műkörömépítés és géllakkozás piacán örök vita kerekedik a két típus közti válogatásból. Nem véletlen, hiszen mindkettőnek megvannak a maguk előnyei és hátrányai egyaránt. Sokan az egészségügyi szempontokra hívták fel a figyelmet, és ezzel együtt a LED lámpa használatára buzdítanak, sokan jól tudják, hogy minimális kockázattal kell csak számolni az UV esetében is. Mindenesetre, most összeszedjük az aktuális álláspontokat a kérdésben, és megpróbálunk mindkét termékkel közös nevezőre jutni. Apropó, két termék… valójában inkább három, hiszen a kettő kombinációjából most már az UV/LED lámpák is megjelentek a körömkellékes üzletekben. Vajon miért? Mutatjuk is! Mindkét lámpa, az LED és az UV is UV fényt használ, a lámpa, az izzó típusa más csupán. Azonban eltérő lehet a kettő UV fény tartományon belüli hullámhossza. Tehát az első és legfontosabb dolog, amit tisztázni kell, hogy mind a kettőben UV fény van, de a kizárólag UV lámpában lévő UV fény hullámhosszon kötő lakkokat hiába próbálod a LED-es lámpa alatti UV fény hullámhosszon szárítgatni, ugyanis a kettőnek teljesen más hullámhossz tartományra van szüksége a kötéshez. Vásárolj te is a moonbasanails.hu körmös webáruházban!
UV lámpa, vagy LED lámpa?
admin
2022-07-02 Nincs hozzászólás